Nyomtatás

Nyugdíjba vonulása alkalmából a mai napon elbúcsúztattuk Harangozó Vilmos plébános urat, aki 12 éven keresztül nyújtott lelki támaszt a cáki egyházközség híveinek.

Köszönettel tartozunk Vilmos atyának, hisz lelkipásztori szolgálata alatt újulhatott meg a templomunk belseje: visszakerültek a színes ólomüveg ablakok, kicserélődtek a nagy oldalablakokat, valamint a sekrestye és a torony nyílászárói, megújult a szembenéző oltár és a felolvasó állvány, megszépült a karzat és újra szép hangon szólhat az orgona. Mindezeken felül a templom vizesedése is megszüntetésre került, köszönhetően az épület körbecsövezésének.

A 12 év alatt megszámlálhatatlan keresztelőt, első áldozást, bérmálást, esküvőt és temetést tartott, a szentmisékről nem is beszélve.

Mint ahogyan Pontyos György egyházközségi vezető búcsúbeszédében megfogalmazta: „Bízunk benne, hogy az itt töltött 12 év nem merül feledésbe, nyugdíjas éveiben is szeretettel és szép emlékekkel gondol a köztünk töltött évekre, Kőszeghegyaljára és a kis falunkra, Cákra.”

A megemlékezést követően ajándéktárgyakat vehetett át az Egyházközség és az Önkormányzat részéről.

Isten áldása kísérje további életútján!