A hagyományosan február utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő programunk célja nemcsak a tavasz, hanem a helyi közösség és az érdeklődők kicsalogatása a Cáki Pincesorra. Február 25- én 15 órától kezdődtek a szabadtéri programok. A Magor Hagyományőrző Íjász Egyesület tagjai íjász bemutatót tartottak.

(Fotó: Kóta Melinda)

A színpadon pedig az érdeklődők Szeifer Diána vezetésével a Kalandagarak „dog-dancing” produkcióját láthatták, majd az előadást követően barátkozhattak a kutyusokkal. A résztvevők a Csepregi Pékség fánkjait és Stefanich Kornél helyi borait is megkóstolhatták.

(Fotó: Kóta Melinda)

A Közösségi Házban 18 órától Dr. Illés Péter etnológus, muzeológus könyvbemutatóval egybekötött előadást tartott Tavaszi hegyközségi hagyományok címmel.

(Fotó: Kóta Melinda)

Ezt követően Kardos Tamás, Kőszegszerdahelyen élő fotóművész "Keretbe zárt világ" című  kiállítás megnyitóján egy kötetlen beszélgetés keretében ismerhették meg a résztvevők a világot körbeutazó fényképészt, aki éppen előző nap érkezett haza Indonéziából.

(Fotó: Kóta Melinda)

Kardos Tamás fotókiállítása március 10-ig megtekinthető a cáki Közösségi Házban.

(Fotó: Kóta Melinda)